"Én azért járok robogóval, mert így sokkal kevesebb benzint égetek el, vagyis a városom levegője tisztább lesz, mint ha autóval közlekednék." Adam Savage és Jamie Hyneman, az Állítólag című sorozat készítői utánajártak, hogy fogyasztásban és környezetterhelésben mely járműtípus éri el a legkedvezőbb eredményeket.

Ráadásul egy alternatív járművet is kreáltak, mely egyesíti az egyszerű felépítés, a kedvező légellenállás és az alacsony fogyasztás pozitív tulajdonságait - bár az eszköz inkább kísérleti tárgy volt, mintsem valós közlekedési eszköz.
 

A kutatás alapvető célja volt, hogy kiderüljön: a nyolcvanas és kilencvenes években gyártott autók illetve motorok, valamint a mai két- és négykerekűek közül melyik a legkedvezőbb fogyasztás - vagyis fenntartási költség -, valamint környezetterhelés szempontjából. Ahogy várható volt, a motorok alaposan megverték az autókat fogyasztás terén, így szinte az első próba után világossá vált, hogy kevesebb elégetett benzin = kisebb környezetterhelés.

A további teszteken azonban kiderült, hogy a modern autók dupla lambdaszondás, szabályozott katalizátorral és kipufogógáz-tisztítóval ellátott erőforrásai az EURO-normák számára fontos értékekben szép eredményeket produkálnak, míg a motorok "nyitott" kipufogói viszonylag gazdagon pöfékelik a a szénmonoxidot és egyéb szénhidrogén származékokat. Utoljára egy különleges járművet is bevetettek, mely egy hétköznapi, 250-es enduró volt, de gondosan "becsomagolva" - egy könnyű vázra áramvonalas, szinte csepp formájú fólia-burkolatot húztak, és ebben az akváriumban kellett megtennie a jóembernek az adott távot. A különbség azonnal látható volt. messze a legjobb fogyasztási értéket produkálta a kitűnő cw értékkel rendelkező fura kétkerekű - még ha emissziós értékei meg is haladták a modern autóét.

Az alapvető gond ezzel az összehasonlítással, hogy figyelmen kívül hagyja a menetidőt. Vagyis azt, hogy az autó és a motor, egy adott, mondjuk húsz kilométeres szakaszt nem egyforma idő alatt teljesít a tömött, belvárosi forgalomban. Így amikor az autó épp egy helyben áll, és "termeli" a káros anyagokat, addig a motor - jó esetben - alapjáraton gurul a sorok között, vagyis adott utat akár feleannyi idő alatt is képes letudni. Jó lenne egy ilyen összehasonlítást is készíteni, főleg, hogy a motorokon is kezdenek elterjedni a környezetterhelést csökkentő kipufogórendszerek, melyek segítségével már nem csak fogyasztásban, de emissziós értékekben is versenyezhetünk a modern, és - néha - túlbonyolított autókkal. És ha már környezeti tényezőkről esik szó, azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy egy városi motor elkészítése/fenntartása mennyivel kevesebb nyersanyagszükségletet igényel, az eszköz szállításáról és forgalomban tartásáról nem is beszélve.

(forrás: OneDDL.com, Mythbusters)

Traffipax-áradat 2011-ben?

2010.12.09. 08:41

Négyezer kilométernyi fő- és gyorsforgalmi utat szerelnek fel 200 darab új sebességmérővel - az újságok (jellemzően) ezt az egy információt közölték a napokban, az új beszerzéssel kapcsolatban. Utánajártunk, hogy mi áll a hír hátterében.

 

1, Valóban újdonság a telepített traffipax ötlete?

Nem az. 2009 és 2011 között 600 fix telepítésű traffipaxot helyeztek volna üzembe a Magyar Közút Kht.-hez tartozó úthálózaton. A pályázattal kapcsolatban vizsgálatot indított az országos rendőrfőkapitány és az igazságügyi és rendészeti miniszter is, majd a Közbeszerzési Döntőbizottság a Civil Biztonsági Szolgálat és a Getronics Magyarország Kft. kezdeményezésére folytatott vizsgálatot sikertelen pályázati eredményük után.

A nyertesen kívül a Budapest Mikroelektronika Zrt., a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. és a Robot Visual Systems GmbH közösen, az ITS Globál Kft., a Swarco Signelit Zrt., valamint a Video HT Kft. és az SG Eszközlízing Magyarország Kft. közös pályázóként indult.

 

Miért egyszerűsödött bejelentés szintűre a tender, ha eddig ennyire sikertelen volt?

A korábbi eredményt kölcsönösen megtámadták, így a szerződés nem jött létre - a három cég nem osztozott a beszerzésen. A Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. Pintér Sándor belügyminiszter cége.

telepitett_traffipax

Jelenleg is működnek telepített sebességmérő eszközök

 

2011. Feltehetően létrejön a megállapodás.

A sajtó persze azonnal különadóról beszél, az autót soha nem használó okostojások pedig "most maj' jól megbírságolják a száguldozókat!" rigmusokkal élik ki grafomán hajlamaikat... Mást gondoltunk: ha problémával találkozunk, akkor megoldást kell találni - ez ilyen egyszerű.

Válasz a telepített traffipaxra:

A mai, lézeres sebességmérőkkel (Fama 2, Fama 3, SCS-103) ellentétben ezek nem lézeres, hanem radar alapú eszközök, vagyis az itthon elterjedt lézerblokkolók mit sem érnek ellenük. Külföldön már létezik megoldás erre is, hiszen kint - jellemzően - a telepített eszközök tartják kordában a gyorshajtókat, és az ott használt "elhárító eszköz" - a lézerblokkolókkal ellentétben - nem meghiúsítja, hanem hatékonnyá és biztonságossá teszi a sebességmérők működését.

Telepitett traffipax

Jelenleg tucatnyi ilyen eszköz működik, ezt egészítenék ki - első körben - 200 új radarral

 

Mert mi történik az átlag sofőrrel egy ilyen szituációban?

1, Bambul, halad épp amennyivel, mondjuk százzal

2, Kihelyeznek egy ilyen dobozt, valószínűleg a 40/60/70-es korlátozó táblához, hogy ne legyen hiba a bevétellel

3, A jóember - mikor meglátja a dobozkát - belelép a fékbe, arra nem is gondolva, hogy már száz méterekkel korábban megtörtént a bemérés... a mögötte jövő persze még nem észleli az eszközt, és simán belehajt a vészfékezőbe. Éljen a telepített traffipax, mint a közlekedés-biztonság csúcsa!

Akkor felhajtom a rendszámot, vagy szlovák rendszámot teszek fel, esetleg lefújom spray-vel a dobozt, oszt' jóvan!

Akkor sorban:

- Felhajtott rendszám - remek megoldás, alapból háromszázezer forintig büntethető, nem kell fáradnia a yardnak a beméréssel.

- Szlovák rendszám - hamarosan létrejön a megállapodás, mely szerint a 75 eurónál magasabb büntetési tételek az únión belül szabadon kiszabhatók/behajthatók. Viszlát szlovák rendszám.

- Ha lefújnád festékkel a dobozkát (ugyan már, mind a kétszázat?!) akkor készülj fel, hogy nem a szabálysértési kategóriában fognak büntetni, a bűncselekmény, mint fogalom legyen kellő visszatartó erő ahhoz, hogy ne csinálj hülyeséget.

Akkor mit tehetek ellene?

A radardetektor - ellentétben a lézeressel - nem igényel rálátást, nem vizuális eszköz. Vagyis elrejthető, könnyen telepíthető. Ad egy jelet, hogy éles mérés folyik, de ekkor még olyan távolságban vagy (ca. 2000 méter) ahonnan nem tudja bemérni a pillanatnyi sebességedet. Szépen, kényelmesen lelassítasz, és elhaladsz a készülék mellett - mindenki boldog. Betartottad a sebességhatárt, nem befolyásoltad a mérést, nem okoztál balesetet a kapkodással.

Megvegyem a METRO-ban a detektort?

Ne. Sajnos nem fogod megúszni tízezerből a beruházást, de erre épeszű ember nem is gondolhatott. A már használható kezdőkészletek (érzékelő+detektor) száz euró magasságánál indulnak, 300 EUR körül pedig egész Európában használható profi kütyüt kaphatunk. Hogy sok pénz a háromszáz ajró? Az, nagyon sok. De a gyorshajtás büntetési tétele (30-300 000 Ft) még több. El lehet dönteni.

radardetektor motorra

Csak ránézésre bonyolult, a beépítése alig 1-2 munkaórát vesz igénybe

 

Tiltott -e a radardetektor használata Magyarországon?

A lézerblokkoló sem tiltott, így a radardetektor sem az, a 175/2003 korm. r. engedélyezi a használatát.

Milyen járművekre szerelhetek ilyen eszközt?

Bármilyen 12-24V-os gépjármű alkalmas lehet a beépítésre, kettő- vagy négykerekű, személy- vagy teherautó. Mindegy a méret, a könnyű installáció miatt nem okoz problémát az egyedi kialakítás.

Zavarja -e a lézeres és a radaros elhárító eszköz egymást?

Nem, párhuzamosan is működhet a kettő, gond nélkül.

Egyszóval van megoldás, nem kötelező sárga csekkekre költeni. Más kérdés, hogy amíg az átlagember a bóvli lézerdetektorokkal tűzdeli tele az autóját, mely pont semmit nem ér, de legalább olcsó, addig a profi radaros védelem sem fog elterjedni, vagyis a költségvetés fog jól járni és a jelenlegi 15-20 milliárd (!) forintos bevétel valószínűleg megduplázódik a fémdobozok telepítése után.

süti beállítások módosítása